A MOKKA projekt 2008. decemberi lezárultával a MOKKA adatbázis továbbfejlesztése a KÖRINFO projekt keretein belül folytatódik.

A www.KÖRINFO.hu weboldal kibővíti a környezetvédelem modern eszköztárának bemutatását a környezet összes elemére (levegő, felszíni víz és üledék, talaj és felszín alatti víz) valamint olyan környezeti ártalmakra és problémákra, mint a zaj és a rezgés, a hulladékok, a vegyi anyagok és a szennyezett területek.

A lexikon és az adatbázis közös adattartalom és elérhető mind a www.MOKKKA.hu, mind a www.KÖRINFO.hu oldalról. Az új fejlesztések, így a képtár, a térképek, az e-tanfolyamok és a döntéstámogató rendszerek a www.KÖRINFO.h tartalmát képezik.

A MOKKA-ról röviden

A környezetmenedzsment eszköztárának alapelemei forradalmi változáson mentek át az elmúlt évtizedben. Ez megnyilvánul azokban a kifejezésekben is, melyek használata és értelmezése jó néhány európai szintű kutatás-fejlesztési projekt kulcsszavait jelentik, és összhangban vannak a környezetközpontú innovatív metodikákkal. Ilyenek a kockázat alapú vagy hatáson alapuló döntési rendszerek, a hatáson/kockázaton alapuló monitoring rendszerek, a hatáson alapuló környezetminőségi kritériumok (határértékek, beavatkozási- és célérték, stb.), szenyyezett területek kockázaton és területhasználaton alapuló menedzsmentje, kifejezések. Közvetlenül a mért hatásra, pl. toxicitásra alapuló döntési rendszerek is kidolgozásra és alkalmazásra kerültek egyes speciális esetekben. Maguk a kifejezések is azt tükrözik, hogy a környezet-menedzsment, a környezettel kapcsolatos döntések meghozói közvetlenül szeretnének támaszkodni a vegyi anyagok (szennyezőanyagok) káros hatásának, kockázatának mennyiségi értékeire.

A környezetpolitika, eszköztárának fő eleme a kockázatmenedzsment, melyet a jogi háttér és a környezet állapotát jelző monitoring rendszer támogat. A kockázatmenedzsment két oldala a kockázatfelmérése és a kockázat csökkentése. A felmért és az elfogadható kockázattal összevetése alapján kerül sor a kockázat elfogadható értékre csökkentésére (ábra).
Az elvi alapokat, az EU szabályozást és rendeleteket és a hozzájuk készült útmutatókat már lefektették, de a gyakorlatba csak lassan mennek át ezek az elvek és a hozzájuk tartozó innovatív mérési módszerek és remediációs technológiák. Európában is hatalmas szakadék tátong a tudományos-technikai lehetőségek és a gyakorlatban alkalmazott, a piacon keresztül elérhető módszerek között. Magyarországon ez a szakadék még mélyebb és áthághatatlanabb.

Az elmúlt tíz év modern tudományos felismerése, hogy a hagyományosan alkalmazott fizikai-kémiai analitikai módszerek önmagukban nem adnak elegendő információt egy szennyezőanyag környezeti kockázatának megítéléséhez, felméréséhez. Egy környezetbe kikerült vegyi anyag sorsa, az időbeni változások, a környezeti elemek fázisai közötti megoszlása, biodegradálhatósága, a bioakkumulálódó képessége, biológiai hatásai nem vagy csak rosszul becsülhetőek meg a kémiai-analitikai adatokból. Még megközelíthetetlenebb kémiai módszerekkel a kölcsönhatások kusza szövevénye: a szennyezőanyagok közötti, a szennyezőanyagok és a mátrix (különösen a talaj és az üledék esetén domináns szilárd fázis miatt), valamint a szennyezőanyag és a biota (mely maga is nagymértékben összetett) között. A számtalan tényezőtől függő kockázat rosszul becsülhető meg a fizikai-kémiai mérési eredményekből, viszont szinte direkt módon mérhető az érintett ökoszisztéma közvetlen vizsgálata által (pl. faji diverzitások) vagy az ökoszisztémát, annak állapotát jól reprezentáló, jól reprodukálható környezettoxikológiai tesztek segítségével, például mikrokozmosz vagy laboratóriumi biotesztek segítségével.

A modern környezetmenedzsmentben célszerűen alkalmazandó eljárások nagy része az elmúlt néhány évben került kifejlesztésre és kipróbálásra, egy részük verifikálva illetve validálva is lett, igen kis hányaduk pedig szabványosított metodikává vált. Még a szabványosított új módszerek elterjedése is lassú, mert a hagyományosan alkalmazott "kémiai" környezetvédelem és mind a szakemberek, mind a tágabb közönség szemléletének elmaradottsága, az információ és a bizalom hiánya akadályozza ezeknek a hatékony biológiai módszereknek a terjedését.

Szinte ugyanez mondható el a szennyezett környezeti elemek remediálására alkalmas technológiákról, a kifejlesztett és verifikált modern mérnöki módszerekről. Főleg a természetes biológiai folyamatokra alapuló technológiákkal szemben van értetlenség és bizalmatlanság, holott ezek a legígéretesebbek. A talaj (üledék) saját ökoszisztémájának aktivitását, a természetben meglévő öntisztuló képességet jól lehet hasznosítani: a természetes ökoszisztématagok minden másnál jobban képesek megszokott környezetükben dolgozni, és ha a technológus a technológiai paraméterek segítségével biztosítja a "biológiai katalizátor", a mi esetünkben a környezet ökoszisztémája számára a működéséhez szükséges optimális körülményeket, akkor hatékony, olcsó, a természettel/környezettel harmóniában működő technológiákat nyerhetünk. A környezetünk komplexitását, egy talaj fázisait, élővilágának összetettségét megismerve az is nyilvánvaló, hogy egy szennyezett terület remediálására általában egyetlen technológia nem elegendő, valószínű, hogy több technológia kombinációját kell alkalmaznunk. Mivel "enyhe" beavatkozásokról van szó, nem szükséges a talajt (üledéket) kitermelni, in situ is alkalmazhatjuk a technológiát, műveleteket és berendezéseket süllyeszthetünk a talaj/üledék megfelelő rétegeibe. Ilyen esetekben a technológia maga "nem látható", tehát különös jelentőséget kap a technológia-monitoring, a technológia célszerű módszerekkel való követése.
Mind a kockázatfelmérési metodikák, mind a kockázatcsökkentési technológiák esetében igaz az, hogy ha vannak is új, hatékony, biológiai alapú vagy azzal összhangban működtethető metodikák, azok elterjedése sokszorosan hátráltatott.

Az idegenkedés ezektől a természetes alapú módszerektől és technológiáktól ma még nagy. Ez részben érthető, hiszen az elmúlt évszázad technokrata szemlélete kiirtotta a természet ismeretére és a vele szembeni alázatra törekvő hozzáállást az emberből. A technológus sokszor nem érti, hogy a környezet elemei nem holt, hanem élő rendszerek. Nem vízről és homokról van szó, hanem 1 cm3-ben akár egymilliárd sejtet tartalmazó anyagról. A döntéshozó, a hatóság, a befektető vagy a tulajdonos nem bízik az új technológiában, nincs ami meggyőzze őt az új technológia jóságáról, nincs egy egységes verifikációs rendszer, emiatt nem vállalja a túlságosan nagynak ítélt kockázatot, sem szakmait, sem anyagit.

A MOKKA project egyik célja feltárni az új módszerek fejlesztését és elterjedését hátráltató tényezőket és a projekt eszközeivel tenni ellenük. A konzorcium tagjai valamennyien fejlesztő kutatók és mérnökök, akiknek egy sor korai halált halt fejlesztés van a hátuk mögött, akik maguk is megtapasztalták, hogy nem lehet egykönnyen átugrani azt a mély szakadékot -valamelyik EU projekt igen találóan "Death Valley"-nek, a Halál Völgyének nevezett - mely a kifejlesztett módszer/technológia és annak piaci megjelenése és alkalmazása között tátong.