Kukoricaszár

A kukorica betakarításakor - a teljes növényzúzási technológiát kivéve - mindegyik esetben elkülönítik a szemet, illetve a csövet és a szárat. Ezt a gépesített mezőgazdasági termelésben kukoricacső-törő adapterrel oldják meg. Az ilyen betakarítási módoknál a szár vagy teljes egészében, vagy nagyrészt a tarlóra kerül, sőt, szemes betakarításkor a levél, csutka és csuhé is. Ma Magyarországon a kukorica döntő részét szemesen takarítják be. Az egyesült államokbeli kukoricaszár-betakarítási kísérleteknél a következő technológiát alkalmazták: szárvágás, aprítás, rendképzés, bálázás. Az aprítás célja a szárítás meggyorsítása. A kombájnnal történő betakarításkor levágják a kukoricaszárat és szétterítik a tarlón. A szárítás után képzik a rendeket, majd következik a bálázás. A kukoricaszár aprítására és rendre rakására szárzúzót is lehet használni. Így lassabb ugyan az aprítás és a rendrakás művelete, de kevésbé szennyeződik a szár és a külön rendképzés elhagyása miatt költséghatékonyabb és talajkímélőbb a betakarítás. Becslések szerint a be nem takarított melléktermék 50%-át a betakarítógépek a talajba taposták. A kukoricaszár betakarításának egyik problémája, hogy a talajra kerülő szár kedvezőtlen időjárás esetén jelentősen beszennyeződhet. Mivel a kukoricaszár nedvességtartalma betakarításkor viszonylag nagy, probléma léphet fel a kukoricaszár-bálák tárolásával. A tárolás a nagy nedvességtartalom miatt fokozott gondosságot és körültekintést igényel. A bálák a bálázás után közvetlenül általában nem kazalozhatók, célszerűbb egysorosan tárolni, így viszont nagy területet foglalnak el. Alapvető követelmény, hogy bálázáskor, illetve a petrencék készítésekor a leveles szár nedvességtartalma 28%-nál kisebb legyen. A tüzelő berendezésekben való felhasználást nem zárták ki.